A kötet szerzője Osvald Zsigmond (1748–1825) 1792-ben megjelent, Az igaz hazafi című munkájának szövegközpontú-kontextualista elemzésére vállalkozik. Bár a vizsgálatok elsődleges tárgyaként egyetlen forrásszöveg szolgál, az értekezés célja mégsem pusztán a szóban forgó mű belső szövegviszonyainak feltárása. Az elemzések legalább ilyen mértékben diskurzustörténeti irányultságúak. Ennek megfelelően a monográfia fókuszában egyrészt Az igaz hazafiban felvázolt közösségkoncepció, a hazafiság normatív modellje áll. Másrészt a szerző arra is igyekszik választ találni, hogy a mű belső szövegviszonyai, illetve maguk az érvelések tartalmilag milyen relációba állíthatók a kortárs viták jellegzetes álláspontjaival, illetve szélesebb értelemben a politikai helyzet releváns momentumaival. Az elemzés legfontosabb célja, hogy egyetlen példán keresztül rávilágítson a korszakot leginkább meghatározó rendi-nemesi gondolkodás integratív potenciáljára: arra, hogy az miképpen volt képes oly módon újabb és újabb elemeket magába fogadni, hogy közben egyértelműen megőrizte mind rendi-nemesi jellegét, mind pedig domináns pozícióját.