2024-ben megjelent kötetében a költő Lukács Sándor a mulandóságot tekintette fő motívumának, ez vonult végig minden versének hátterében, ahogy Gróh Gáspár megfogalmazta: „készülünk arra a titokra, amellyel akkor szembesülünk, amikor már nemcsak tükör által homályosan látunk. […] A kötet […] olyan árnyalt, bölcs és a létezés letagadhatatlan tragikumát föloldani képes, hogy azokat is megszólítja, akiknek (még?) nem feltétlenül ez a legfőbb gondjuk.” Ez a mulandósággal való szembenézés jellemzi az újabb költeményeket is, a kötet már címében is erre utal. Csak álmélkodhatunk, honnan terem Lukács Sándorban ez a sok-sok különös mulandóságérzés? Műveltség? Lelki alkat? Élményvilág? Az eltelt évtizedek felhalmozódott tapasztalata? Valami csoda? – Bármi is az, a KÖLTÉSZET által mi is átélhetjük ezeket a már-már földöntúli érzéseket.