Ilont és két testvérét egészen a magyar fővárosig menekíti Székelyföldről édesapjuk. Talán az emlékek elől, feledni a borzalom éjszakáját, s végre elhallgattatni az ablakba újra és újra leszálló kuvik hangját. Félrevert harangok zúgása közepette hagyják el az ezeréves szülőhazát. De nem csupán ellehetetlenített életük roncsait viszik magukkal a szekéren, hanem egy súlyos családi titkot is. Ilon mélyre, nagyon mélyre temeti magában a múltat, évtizedekig nem beszél róla sem lányának, sem unokájának, Amandának. Őt nem is foglalkoztatja a család története, jól kereső, sikeres üzletasszonyként csak a jelenben, a jelennek él. A város széli villa mellett lassan lakópark nő ki a földből, új emberek érkeznek, új barátságok szövődnek, s Amanda végül rádöbben, milyen keveset tud a családról, önmagáról… És akkor Ilon mesélni kezd. Feltámad a múlt, az emlékek, melyeknek nyomába eredve Amanda nemcsak a megbékéléshez nélkülözhetetlen igazságot, hanem a szerelmet és önmagát is megtalálja. Egymásra találhat-e lélekben egy nagymama és unokája, akiknek élete annyiban különbözik egymástól? Mennyire tud megnyílni a háborúkat megélt idős asszony a fiatal, munkájának élő nőnek? Találkozik-e valaha múlt és jelen? Tud-e nyitni egymás világára két ennyire különböző nő? Sorsfordító történelmi események, szívekben megőrzött legendák, vérzivataros időkön átmentett hagyományok – egy család több generációjának megindító és elgondolkodtató históriája Bauer Barbara legújabb regényében. „Égtek a lármafák, világítottak az őrtüzek. Sorra lobbantak be a szurkos szalmacsóvával bekötözött karcsú fenyők a hegy gerincén. Mondhattam volna, hogy szép, ahogy a távoli pontok ragyognak az ezeréves határon, de hallottam már, mit jelent ez. Megijedtem. Elejtettem a kannát, a víz szerteszét folyt. Anyám is kilépett a konyhaajtón, és ahogy jött felénk, eldobta a rongyot, amit a kezében tartott, és a szája elé kapta a kezét. – Istenem, segíts!”