„Az embernek az irodalom az élete, és az élete az irodalom”, olvassuk Reményi József Tamás és Darvasi Ferenc sodró-elidőző beszélgetésében, mely e folyamatot ragadja meg: hogyan válik valakinek az életévé az irodalom, s most, a könyv mondataiban, irodalommá az élete. A gyermekkor, az áldozatos anya, a kettős életet élő újságíró apa, majd a felnőttlét ágboga, az előző félszázad társadalmi-politikai-kulturális közege. Egy olyan művelt irodalmár szemén keresztül látunk, aki kritikusként és szerkesztőként mutatja be magát, de aki egész lényével olvasó. Számára a szöveg a legfontosabb, de meghitt viszonyba kerül Hajnóczy Pétertől Sziveri Jánosig számos fontos szerzővel. Hangja hitelesen és elgondolkodtatóan őszinte. Izgalmas belecsöppenni a régi Mozgó Világ forró szerkesztőségi légkörébe, amely lap a különböző irányzatok közötti párbeszéd megteremtését, az eltérő szellemiségek, írásmódok együttélését tűzte ki célul. De hogy lehetséges-e a minőség jegyében történő „szellemi kiegyezés”? Megkapjuk erre is a választ. Lapis József