Hosszú évszázadokon át követhetjük egy képzeletbeli ország egyre mozgalmasabbá váló történetét a bizánci iskolán nevelkedett krónikások és szemtanúk előadásában. Forradalmárok és bizarr diktátorok lépnek az elátkozott király helyébe; s lehet, hogy egy szent életű uralkodópár mentheti meg a világot az ősi krónikákban megjövendölt végső pusztulástól. Vodolazkin mintha hazája, Oroszország történelmét ábrázolná helyenként ízig-vérig modern szatíra keretében, ám a könyvet olvasva egyre inkább azt érezzük: éppúgy szól mindez a Nyugatról is… Leginkább pedig magáról a Történelemről és az Időről – és rólunk, a Történelembe vetett emberekről, akik egyre ugyanazokat a hibákat és bűnöket követjük el. „És kettéhasadt a Sziget északi és déli részre, mint a régi időkben, és kiújult az ellenségeskedés, amiről mindenki azt hitte, hogy már rég feledésbe merült. Hisz akkor nem volt harc a déliek és az északiak között, és sokan voltak atyafiságban, minek mentek volna háborúzni egymás ellen? Nem lett volna jobb, ha a fejedelmek békés megbeszélésen oldanak meg mindent?” „Európa egyik legnagyszerűbb kortárs regényírójának remekműve.” Rowan Williams