A háborúnál is alattomosabbak… a szívben dúló csaták. Az ágak és árnyékok között ülve, Figyelünk, cselszövést szövünk, Egy elfeledett és elhagyatott királyságért harcolunk. Amíg karmainkkal el nem ragadjuk őt, Foglyunkat, bábunkat, játékszerünket. Ártatlan és tiszta, Törékeny és tehetetlen… a vére miatt mégis bűnös. Szörnyetegeknek nevez minket, Gonosznak és rossznak, Kegyetlennek. Mi mind azok vagyunk, és még rosszabbak is. Egyikünk menedéket kínál neki a szárnyai alatt, Az öröm ígéretét suttogva, Megváltást ígérve. A másik arra vágyik, hogy millió darabra törje szét, Fájdalom ígéretét suttogva, Bosszút keresve. Tollaink között fogva, Elviseli őrült vágyainkat, Titkainkat, hazugságainkat, Torz terveinket. Megadja magát a sötétségünknek, Vagy harcolni fog az egyre elérhetetlenebbé váló sorsért? Üdvözlünk a Hollók Udvarában, kis fehér galamb!