Veszélyben a honfoglalás - Időjárók Akadémiája 1.
Akciós
„Veszélyben a történelem!”
Ezt a könyvet azért kapod, mert TE vagy a kiválasztott!
Mióta van időutazás, vannak időkalózok is, akik a különböző korokba hajózva azon munkálkodnak, hogy megváltoztassák a történelem menetét. Szerencsére azonban az Időjárók Akadémiájának tagjai, a titokzatos vérlovak rendje a kiválasztott gyerekek segítségével, mindent elkövetnek, hogy ez ne sikerüljön nekik.
Veszélyben a honfoglalás!
Képzeld el, hogy kapsz egy titokzatos levelet, találkozol egy vörös szőrű beszélő lóval (alias Zabrak a vércsikó), majd hirtelen Etelközben találod magad, a honfoglaló magyarok szálláshelyén, ahol éppen összegyűlt a hét törzs, hogy vérszerződést kössenek, majd elinduljanak északra új hazát keresni. Eddig egész jó kalandnak tűnik. De északra?! Hogyan lesz ebből honfoglalás, mivel a Kárpátok és a Vereckei-hágó nyugatra van! Csak Ákoson és Tinán múlik, hogy le tudják-e leplezni a táltos szerepébe bújt időkalózt, és helyre tudják-e billenteni a történelem kerekét a helyes vágányba. Ehhez azonban a mai és a honfoglalás kori gyerekeknek össze kell fogni, és együtt kell működni. Ez pedig, hiába az ősi rokonság, eleinte nem is olyan egyszerű…
| Kiadás éve | 2026 | |
| Szerző | Diana Soto | |
| Kiadó | Scolar Kiadó | |
| Terjedelem | 136 oldal | |
| Súly | ||
| Megjelenés dátuma | 2026-09-15 | |
| Kötés mód | Puha kötés |
Cikkszám:
268830
Vonalkód:
9789636851439