A trilógia befejező részében Ábel a hargitai rengeteg, majd a város után Amerikában próbál szerencsét. A csavaros észjárású székely fiút a talpraesettsége, humora és emberségessége segíti át a nehéz helyzeteken, hogy az újvilági kalandozások után végül visszatérjen szülőföldjére, mert ahogy a regény híres mondata is állítja: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!” „Ábel, itt is rengetegben leszel!” „Messze néztem, és úgy gondoltam Blankára, mint a sok csillag közül a legszebbikre, amelyet szintén elhomályosított a nagyvárosi nagy fény.” „…mert inkább uralkodjék, szenvedés árán is, az igazság, mint akármilyen örömnek a fényében a valótlan dolog!” „Ellenben nem szóltam semmit, hadd legyen az a legokosabb, aki nálánál okosabbat nem ismer!” „…senkit sem szabad megítélni, amíg cselekedetének okát és körülményeit nem ismerjük.” „…nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: […] s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk.”