Apám meghal
1/ 1Kép
1/ 1Kép
Apám meghal 1.Kép
Akciós
Babarczy Eszter megrendítő naplóbejegyzésekben számol be arról a hat hónapról, amikor beteg apját kíséri végig a szellemi és fizikai leépülés egyre meredekebb és a közös megpróbáltatások ellenére is mindkettejük számára magányos útján. Az elérhetetlen, híres apa és a szeretetére, figyelmére vágyó lánya soha nem tudtak ilyen közelségbe kerülni, mint ebben a kényszerű életvégi egymásrautaltságban.
Beszélgetni most sem tudnak, így hát a lány a naplókhoz utólag fűzött jegyzetekben próbálja megismerni és megtalálni az apát, kikutatni és létrehozni végre a saját történetüket. Kiszolgáltatottságuk is közös, miképpen az a botrány is, ahogy az egészségügy útvesztőiben megint csak magára maradva, kétségbeesetten és megalázottan keres segítséget a szenvedő és hozzátartozója.
Az Apám meghal egyszerre dühös és empatikus, szenvedélyes és szenvtelen tudósítás arról az elkerülhetetlen tapasztalatról, amely végső feladatként hárul mindannyiunkra, ugyanakkor kendőzetlenül őszinte elbeszélés a harag kísérte gyász utáni gyógyulásról.
„Te végeztél, de én nem végeztem veled.”
BABARCZY ESZTER 1966-ban született Budapesten, művészetfilozófus, eszmetörténész, a MOME oktatója.
| Kiadás éve | 2025 | |
| Szerző | Babarczy Eszter | |
| Kiadó | Jelenkor Kiadó | |
| Terjedelem | 176 oldal | |
| Súly | 242 | |
| Szélesség | 110 mm | |
| Magasság | 185 mm | |
| Vastagság | 149 mm | |
| Kötés mód | Puha kötés |
Cikkszám:
262747
Vonalkód:
9789635184552