„...a gyász véget ér, a hiány sosem.” Patakhegyi Bora negyvenöt és fél évesen az élettől búcsúzik. Súlyos betegsége ágyhoz köti, miközben huszonéves lánya, Borcsa próbál gondoskodni róla, és megküzdeni az elkerülhetetlennel. A fájdalomcsillapítók adta nyugalmi időszakokban Bora visszatekint az életére: a józsefvárosi Nap utca gangos világára, a hetvenes évek pezsgő budapesti főiskolás éveire, és eltöpreng: vajon mi lett volna, ha huszonévesen igent mond az őt elragadni akaró angol grófnak, a világutazó Guiy de Montfortnak, ahelyett hogy szerelmét, Miklóst választja? D. Tóth Kriszta saját édesanyja elvesztése által ihletett regénye egy szenvedélyes és nagyszájú nő története, aki a vidéki panelből és a tanári katedráról is próbálta kiszínezni a világot a gyerekei számára. A Jöttem, hadd lássalak egy lány fájdalmas, de felszabadító búcsúja az anyjától: őszinte szembenézés a szülői hibákkal, az elszalasztott lehetőségekkel és az elmúlással, átszőve azzal a szeretettel, amely a legfájdalmasabb veszteség után is a zsigereinkben marad.