„A téren át mentem tegnap haza, / fölöttem sárga lombok vízesése, / de lent már árnyékot vetett a térre / az ősz, a délutáni éjszaka” – olvassuk Rakovszky Zsuzsa egyik őszi-téli szonettjében. A szerző számára otthonos határvidéken járunk több szempontból is: a már és a még, a nappal és az éjszaka, a nyár és az ősz, az ősz és a tél, az álom és az ébrenlét kettőssége tagolja a formailag is gazdag kötetet. A szabadversek és a szonettek, a monológok és a párbeszédek létezésünk ismerős pillanatainak és helyzeteinek mutatják meg ismeretlen – hol félelmetes, hol fenséges – oldalát: „S hiába, hogy már jártam sokszor ott / nem ismerem: az álmok másik ország, / s az emlékét valami vámosok / az ébrenlét határán elkobozzák.”