1969-ben: Albert Speer, Hitler kedvenc építésze és fegyverkezési minisztere kiadja az emlékiratait. Visszatekint a múltjára – a náci kongresszusok rendezésétől a Birodalom bukásáig – és ezzel véglegesíti azt a metamorfózist, ami annak idején a nürnbergi perben megmentette az életét, és a német bűntudat eleven szimbólumává tette őt. A per során azt állította, hogy fogalma sem volt a „végső megoldásról”, és „felelősnek, de nem bűnösnek” vallotta magát. A történészek hiába bizonyították be később, hogy ez hazugság, a Speer által konstruált önarckép mindig el fogja fedni a valódit. Hogyan lehet írni egy olyan férfiról, aki vonzóbbá tette a fikciót, mint az igazságot? Ez a regény a történelem egyik legnagyobb hazugságáról szól; különösen aktuális ma, a fake news és a szerteágazó narratívák korában. A szerző Albert Speer életének jeleneteit követve, azok hitelességét firtatva, egyes szempontokat más megvilágításba helyezve, a háború utáni kulcsszereplőket – különösen Gitta Sereny történészt – is bevonva ott folytatta a történetet, ahol Speer abbahagyta. Szédítő olvasmányt kínál arról a férfiról, akitől egyik munkatársa így vélekedett: „Tudja, mi maga, Speer? Ön Hitler reménytelen szerelme”.