A leghihetetlenebb Real Madrid-történetek
Akciós
„Hala Madrid” – két szó, amely egyszerre jelent győzelmet, büszkeséget és rendíthetetlen hitet. A Real Madrid nem csupán futballklub, hanem a sportág egyik legnagyobb mítosza. De hányan ismerik azokat a történeteket, amelyek igazán különlegessé teszik?
Tudják, hogy az egyesület első bajnokcsapatának edzője magyar volt, és néhány évvel később még Soroksárról is igazolt játékost? Tényleg Franco kedvence volt a királyi klub? Mi történt a Barcelona elleni hírhedt 11:1-es mérkőzésen? És hogyan lett a túlsúlyosnak tartott, harmincegy éves Puskás Ferencből néhány hónap alatt a madridi közönség kedvence?
Megelevenedik a Keselyű ötösének korszaka, amikor a Bernabéuban még a szinte reménytelennek tűnő párharcokat is megfordították. Kiderül, hogyan került Raúl a városi rivális Atléticótól a Realhoz, és milyen magasan találta el Cristiano Ronaldo a labdát káprázatos torinói ollózásánál. De az is, miért távozott Zinédine Zidane mindössze öt nappal harmadik egymást követő edzői BL-győzelme után, és hogy Kylian Mbappé még sírt is, amikor először meghiúsult madridi átigazolása.
A könyv több száz izgalmas anekdotán keresztül idézi fel a Real Madrid dicső korszakait és legelképesztőbb pillanatait. Történelmi diadalok, drámai döntők, öltözői konfliktusok, átigazolási játszmák és elnöki csaták kísérik végig a fehérek történetét, akik újra és újra bebizonyították: számukra nincs elveszett mérkőzés.
| Kiadás éve | 2026 | |
| Szerző | Dénes Tamás | |
| Kiadó | Inverz Media | |
| Terjedelem | 272 oldal | |
| Súly | ||
| Megjelenés dátuma | 2026-09-28 | |
| Szélesség | 167 mm | |
| Magasság | 238 mm | |
| Vastagság | 28 mm | |
| Kötés mód | keménytábla |
Cikkszám:
269418
Vonalkód:
9786155901379