Merre tovább? - Magyarország helyzete és kilátásai
1/ 1Kép
1/ 1Kép
Magyarország több szempontból is válságban van, és az előttünk álló néhány év sorsdöntő lesz. E kötet szerkesztői, szerzői emiatt úgy gondolták, hogy kötelességük a legjobb tudásuk szerint sorra venni a legsúlyosabb problémákat, és egyben megfogalmazni a mai helyzetből kivezető szükséges és lehetséges utakat. A kötetben megjelenő írásokat bármilyen külső megrendelés nélkül, a jövőnk iránti felelősségtől vezérelve, ha úgy tetszik, „kötöttségek nélkül” írtuk. Meggyőződésünk, hogy javaslatainknak legalább egy része hasznos tanácsként szolgálhat, továbbá elfogadhatónak bizonyulhat minden mai politikai szereplő számára, akik – felismerve a jelen problémáit – a magyar jövő alakításán felelősen kívánnak munkálkodni. Noha a szerzők közül néhányan aktív politikai múlttal rendelkeznek, a kötet szerkesztői és az írások szerzői sem politikai szerepvállalásra törekszenek. Szerepfelfogásunk leginkább közéleti felelősségünkből következik, és a „tanácsadók tanácsadójaként” határozható meg. Az írás közben az egykori Eötvös Collegium jelmondata vezetett bennünket: „Szabadon szolgál a szellem”. A részvétel ebben a könyvben számunkra felszabadító élmény volt, és csak remélni tudjuk, hogy a könyv olvasása olvasóink számára is ugyanezt jelenti majd.
| Kiadás éve | 2026 | |
| Szerző | Gyurgyák János (szerk.) | |
| Kiadó | Osiris Kiadó és Szolgáltató Kft. | |
| Terjedelem | 456oldal | |
| Súly | ||
| Megjelenés dátuma | 2026-02-16 | |
| Szélesség | 165mm | |
| Magasság | 238mm | |
| Kötés mód | Puha kötés |
Cikkszám:
265756
Vonalkód:
9789632765440
