Komjáti Gyula megragadó visszaemlékezései nyomán Diószeghy Miklós regényt írt a nagy háború legdrámaibb, leglélekbemarkolóbb fejezetéből: a sipotei fogolytábor életéről. Tizenhatezer, rongyba bugyolált sipotei fogoly közül csak kétezren tértek vissza – a többi tizennégyezer ott maradt… És ők ott maradtak… de a művész örökkévaló emléket állított nekik világhírű rézkarcaiban és rajzaiban. Képben rajzolta meg az ablak nélküli vermek haldoklóinak tusáját, a fagyhalálra ítélt somogyi bakák vergődését, de szeme az emberi szenvedésen túl a művészet magasságába emelkedett, s ezt az utat kíséri Diószeghy Miklós nagy hatású regénye, amely felidézi a sipotei veremlakók tragédiáját. Ez a háborús regény témájánál fogva egyedülálló, mert a lövészárkok nedves falai között, az utolsó szentséget felvevő haldoklók kínjai között bújt meg a művész, aki az egész világ, az emberiség elé vitte a magyarság pusztulását akkor, amikor rézkarcaiban sokszor szinte víziószerű erővel idézi azt, ami több mint száztíz évvel ezelőtt történt, de amelynek a nyomait viseljük, amíg élünk.