Szünet nélkül
1/ 1Kép
1/ 1Kép
Nádas Péter életműsorozatának új kötete a szerző színpadi műveit gyűjti egybe, az 1960-as években született Protokolltól a Takarítás–Találkozás–Temetés trilógián át a Szirénénekig.
„Engem a színházban nem a történet érdekel. És az úgynevezett gondolatok sem érdekelnek. Irodalom, filozófia dolga. Engem a színházban az élő testek között kialakuló viszonyrendszer érdekel. A kép. A kép, de a szónak egyáltalán nem a képzőművészeti értelmében. Az élő test mozgóképe érdekel. Ami a filmhez sem hasonlítható, mert nem sokszorosítható. Az élő emberi test érzékiségéből kialakuló képi érzet érdekel. Ami persze valamiféle történetet is kirajzol, s a történetből gondolat is préselődhet. Olyan szövegvázat igyekeztem létrehozni tehát, amely megengedi, hogy a színész teste legyen domináns a színpadon és ne a szöveg, ne a történet, ne a gondolat, ne a filozófia.”
NÁDAS PÉTER
„nagyon sokáig tökéletes csend és mozdulatlanság uralkodik a színpadon; ennek a csendnek az időtartamát természetesen a közönség tűrőképességéhez kell igazítanunk, de úgy, hogy az a tűrési határon mindenképpen jóval túl legyen”
| Kiadás éve | 2025 | |
| Szerző | Nádas Péter | |
| Kiadó | Jelenkor Kiadó | |
| Terjedelem | 408oldal | |
| Súly | 612 | |
| Kötés mód | keménytábla |
Cikkszám:
260666
Vonalkód:
9789635184675
