Nem tudom, mi az a szenvedély, ami annyi év után is mágnesként húz újra és újra Szent Jakab útja felé, de valahányszor eszembe jutnak az El Camino ösvényei, elfog valami leírhatatlan vágyakozás. Úgy érzem, vár ott rám valami, vagy inkább valaki, akit nem tudok megnevezni, pedig része a lelkemnek. Éget a türelmetlenség, hogy megoszthassam vele magam, megfürödhessek újra a csodában, amellyel egyszer már megajándékozott, és amely örökre megpecsételte a sorsomat. Kívánom, hogy szelídségével megnyugtasson, lelassítson, hogy megint a magam tempójában lépkedhessek, ne kelljen sietnem. Érezhessem a nap perzselését a hátamon, a meleg földön hanyatt fekve bámulhassam a csillagokat, miközben a távolból hajnali zarándokok botjának kopogása veri fel a csendet. Társalogni szeretnék újra vele, aki az én hangomat vette kölcsön az Úton, hogy szóljon hozzám. Kézen fogva vezetett, hogy a zarándoklatom végére eltaláljak önmagamhoz. Sándor Anikó népszerű kötete most bővített, átdolgozott kiadásban, új köntösben kerül az olvasók kezébe.