Az idősödő Asta egész életében brit diplomata férjét követte a világban. Minden adott számára a kényelmes élethez, csakhogy egy éve – ahogy naplójában fogalmaz – a nyelv csapdájába esett. Agyvérzés következtében elveszítette az angol nyelvet, amely közel fél évszázadon át a sajátja volt, így férjével is csak segítséggel képes megértetni magát. Logopédusa tanácsára megpróbálja a rég nem használt norvég segítségével visszanyerni kommunikációs képességét – anyanyelvével pedig Asta visszatér emlékeibe és a régen maga mögött hagyott múltba. A felkavaró „utazás” a jelent is átszínezi: egy élete alkonyába lépő asszonynak kell szembenéznie döntései következményeivel, az idő kíméletlenségével és a szerelem elmúlásával. Cecilie Enger új regénye az írónőre jellemző érzékenységgel fejti fel egy tagadásokkal terhelt élettörténet szálait. „Az íróasztalomon álló fényképre téved a pillantásom, amelyen a bézs blézert viselem. Emlékszem még arra, hogy ki volt ő? Hogy milyen volt ennek a fiatal nőnek lenni? Igen is, meg nem is. Nehéz elképzelni, milyen érzés még nem megélni a következő négy évtizedet. Ő, aki Rómából néz rám, egykor én voltam, ugyanakkor valaki más. A jövőről szőtt álmokkal és azzal a hittel telve, hogy a norvég életnek vége, eltűnt az új vezetéknévvel. Cooper, amely semmi egyébről nem árulkodik azon kívül, hogy Thomas egyik őse kádár volt.” Cecilie Enger (1963) norvég író, újságíró. Szépíróként 1994-ben mutatkozott be. Önéletrajzi vagy történelmi ihletésű regényeit a női szereplők hiteles, őszinte ábrázolása jellemzi. Kiadónknál korábban megjelent kötetei: Anyám ajándékai (2015), Lélegezz (2021), A fehér térkép (2022).