A kőfejtő árnyai
1/ 1Kép
1/ 1Kép
Szem előtt rejtőzködő gyilkosok.
Kisvárosi titkok.
Egy lány, aki túl sokat tud.
Minnesota, 1977. Egy összetartó közösség kamaszai számára a nyár nem más, mint éjszakai fürdőzés a kőfejtőnél, a megyei vásár és kalandozások a város alatt húzódó alagutakban. Két jó barátnő számára azonban mindez nem csak játék és szórakozás.
Heathernek és Brendának van egy titkuk. Valami, amit a sötétben láttak. Valami, amit képtelenek elfelejteni. Megesküdtek, hogy soha senkinek nem mondják el. Csakhogy az eltökéltségük meginog, amikor az egyik barátnőjük eltűnik…, és egy héten belül ő a második lány, akinek nyoma vész. A hatóságok ennek ellenére nem hajlandók nyomozni.
Heather retteg, hogy a lányok eltűnésének köze van ahhoz, amire Brendával akkor éjjel rábukkantak. Kétségbeesésében egyedül próbál válaszokat találni, és lassanként rájön, hogy a közösségben senki sem az, akinek látszik. Sem a rendőrség, sem a fiúk, akiket a kőfejtőben ismert meg, sőt még a szülei sem.
Mégsem hagyhatja abba a nyomozást, mert tudja, hogy azok a lányok veszélyben vannak.
És azt is tudja, hogy ő lesz a következő…
Egy újabb idegborzoló thriller a Kimondhatatlan írójától, melyet egy sokkoló, megtörtént bűncselekmény ihletett.
| Kiadás éve | 2026 | |
| Szerző | Jess Lourey | |
| Kiadó | Kossuth Kiadó | |
| Terjedelem | 352oldal | |
| Súly | ||
| Megjelenés dátuma | 2026-05-12 | |
| Szélesség | 130mm | |
| Magasság | 205mm | |
| Kötés mód | Puha kötés |
Cikkszám:
265653
Vonalkód:
9789636368272
