Jobb mint a filmeken
1/ 1Kép
1/ 1Kép
Az örök álmodozó Liz Buxbaum szíve már gyerekkora óta Michaelért dobog. Azonban szerelme mindig hűvös és távolságtartó volt vele, idővel pedig elköltözött egy másik városba. Amikor a fiú visszatér, Liz mindent megtesz, hogy az áhított szerelem végre beteljesüljön, és Michael legyen a partnere a szalagavató bálon. Célja elérése érdekében még a szomszéd sráccal, Wesszel is összehaverkodik, akivel pedig gyerekkoruk óta folyton csak borsot törnek egymás orra alá. Liz abban bízik, hogy Wes jóbarátja Michaelnek, és majd segít összehozni vele a régóta vágyott, romantikus randevút.
Miközben mindent elkövetnek, hogy Michael felfigyeljen Lizre, a lány azon kapja magát, hogy egyre jobban megkedveli West, és egyre közelebb kerülnek egymáshoz a fiúval. Bár Liz azt hiszi, mindent tud a tökéletes randiról és a romantikus szerelemről – hiszen nincs olyan romantikus film, amelyet ne látott volna legalább százszor –, egy idő után úgy érzi, át kell értékelnie mindent, amit korábban gondolt a boldogságról. Mert hiába Bridget Jones minden jótanácsa, hiába a 10 dolog, amit utálok benned humoros pillanatai vagy a Kate és Leopold tündérmesébe illő története, a valóság mindig sokkal fordulatosabb és emlékezetesebb, mint a filmek. És persze igazabb is.
| Kiadás éve | 2023 | |
| Szerző | Lynn Painter | |
| Kiadó | Kossuth Kiadó | |
| Terjedelem | 416oldal | |
| Súly | 462 | |
| Szélesség | 130mm | |
| Magasság | 205mm | |
| Vastagság | 30mm | |
| Kötés mód | Puha kötés |
Cikkszám:
251249
Vonalkód:
9789636361112
