Sasha Colby a nagymamája emlékeit, alapos kutatómunkája eredményeit és a saját képzelete nyomán dramatizált eseményeket fűzi össze, hogy elmeséljen egy történetet a második világháborús ukrán kényszermunkáról, a Leica fényképezőgépgyárról és a náci rezsimmel szembeni ellenállásról. „A nagymamám mindig ugyanúgy mesél a múltjáról, mint a receptjeiről, de néha valami kibukik belőle, egy korábban nem említett, ámde nagyon is fontos hozzávaló. Nem arról van szó, hogy titkos lenne a múltja – legalábbis nagy vonalakban biztos nem az –, de általában ugyanazokat a történeteket halljuk tőle, szinte szó szerint elismételve. Amióta decemberben betöltötte a nyolcvannyolcat, egyre több, korábban nem ismert részlet kerül elő.”