Bethlen Gábor erdélyi fejedelmet Móricz Zsigmond az ereje teljében lévő, tündöklő naphoz hasonlította: „Soha ilyen erős és fiatal nem volt a fejedelem” – írja róla az Erdély-trilógia befejező, harmadik részében. A hatalmát immár évek óta gyakorló uralkodót ambíciói arra sarkallják, hogy az egész világot „a bajból a jóra, a setétségből a nap világosságába” fordítsa, Erdélyt függetlenítse az osztrák és a török befolyástól, majd újraegyesítse Magyarországgal. Ám felmerül a kérdés: vethet-e a fényes sugarú napra árnyékot bármi vagy bárki? Móricz válaszában ez az árnyék a hitves, a magánytól és féltékenységtől gyötört fejedelemasszony, Károlyi Zsuzsanna, akinek mintha egyáltalán nem lenne fontos a hatalom, kizárólag a férje birtoklása, és aki nem képes elfogadni, hogy „a fejedelem nem magáért van, hanem az országért”. Kettejük konfliktusa a fény és árnyék egymást kioltó, ám egymás nélkül nem létezhető kettősének izgalmas dinamikáját tükrözi, miközben a történelem kereke megállíthatatlanul forog tovább, magával sodorva egyéneket és nemzeteket egyaránt.